Gyerekek a zenekarban

Tavaszi fesztiválMilyen érzés karmesteri pálcával egy zenekar élén állni? Milyen, amikor meg kell szólaltatni a hangszert abban a bizonyos időpontban, figyelni a többiekre, a hangzásra? Mindezt kipróbálhatták azok a vállalkozó kedvű kisdiákok, akik ellátogattak a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ifjúsági koncertjeire.
Hallgattak is, játszottak is azok az általános iskolások, akik részt vettek a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ifjúsági hangversenysorozatán. Az együttes három nap alatt körbejárta Békés megyét, hogy megismertesse a gyerekeket a komolyzene szépségeivel, s a kisdiákok kapva kaptak az alkalmon, hogy ki is próbálják, milyen egy zenekarban ülni. Március utolsó hetében hat helyszínen - Battonyán, Dombegyházon, Szarvason, Gyomaendrődön, Békéscsabán és Békésen - tapasztalhatta meg mindezt az ifjú közönség, ahol Grieg I. Peer Gynt - szvitjének, majd Dvorák Szláv táncainak meghallgatását követően rajtuk volt a sor, hogy megmutassák, mit is tanultak eddig az énekórákon és a zeneiskolákban. Azon nyomban be is pattantak a zenészek mellé, míg mások zenei műveltségi kérdésekre válaszoltak. Voltak, akik a karmestert sem kímélték, nyomban kivették kezéből a pálcát és vezényelni kezdtek.
A Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. ifjúsági bérletsorozatának koncertjeit hatalmas érdeklődés és remek hangulat kísérte. Bízunk benne, hogy jövőre is találkozhatunk lelkes fiatal közönségünkkel!

 

Fotó: Fábián István

 

vissza az archívumba >>>