Erkel előtt is tisztelegnek

ErkelKét koncerttel, közte a nyitóhangversennyel lepik meg a Békés-Tarhosi Zenei Napok közönségét a Békés megyei szimfonikusok. Két hét alatt több mint húsz helyszínen, harmincnégy változatos programmal várják a zenekedvelő közönséget a nagy múltú Békés-tarhosi zenei eseménysorozatra. Az esemény nyitókoncertje az egyik legnagyobb közönségérdeklődésre számot tartó program, éppen ezért mind a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, mind pedig a szervezők részéről különös várakozás kíséri a fellépést

 

- A nyitóhangverseny fellépőinek kiválasztását minden évben komoly egyeztetés előzi meg, hiszen a közönség is kiemelt figyelemmel kíséri a programot. Korábban például a debreceni és a szegedi szimfonikusok adták a koncertet, az elmúlt évek során azonban a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar olyan dinamikus változáson ment keresztül, hogy ma már csaknem kimondhatjuk, hogy felveszi a versenyt mindazokkal az együttesekkel, amelyeknek tagjai professzionális szinten, főállásban zenélnek. Egy békés megyei rendezvény szervezőiként büszkék vagyunk, hogy mi is rendelkezünk egy olyan kiváló együttessel, akik méltóan képviselik térségünket szerte az országban - indokolta meg a választást Bagoly László, a zenei napok művészeti vezetője.

 

A programsorozat szervezői a kétszáz évvel ezelőtt született Erkel Ferenc emléke előtt is tisztelegnek majd, a nyitóhangversenyen fel fognak csendülni Erkel-által komponált dallamok. Június 30-án este 19 órától a szimfonikusok kamarazenekara ad koncertet a zenei napok keretében, Johann Sebastian Bach és más barokk szerzők műveiből, ahol az együttes vendégei lesznek többek között Bujtor Balázs és Kovács Erika hegedűművészek.

 

- Két hét alatt szeretnénk igazi fesztiválhangulatot varázsolni a településünkre, több világhírű művész fellépése is emeli az esemény rangját, de néptánc találkozó és különféle zenei kurzusok is színesítik a programot - emelte ki Bagoly László. Június 22. 19.30 Békés-tarhosi Zenei Napok nyitóhangversenye

 

Műsor:

arrow Erkel: Bánk bán előjáték

arrow Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia

arrow Arutjunjan: Trombitaverseny (Szóló: Csökmei Margit)

arrow Dvorak: Szláv táncok Op. 46. 1. 2. 8.

 

 

vissza az archívumba >>>