Ünnepi hangverseny az Evangélikus kistemplomban

Megjelent a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fennállásának ötvenedik évfordulójára tartott záró koncertjének kép és hangfelvétele, melyen a közreműködő művészek Carl Orff monumentális remekművét a Carmina Buranát szólaltatják meg. A Békés Airport nagyhangárjában három alkalommal megismételt, hatalmas népszerűségnek örvendő előadást megörökítő CD-t és DVD-t hivatalos megjelenése napján december 9-én mutatták be a Békéscsabán, a megyeházán.

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar jubileumi évadának zárókoncertje alkalmával háromszor telt meg a Békéscsaba-Gyula között elhelyezkedő repülőtér hatalmas hangárja, így a júliusban és a szeptemberben kétszer megtartott fellépésen közel 2500 komolyzene iránt érdeklődő láthatta és hallhatta élőben Carl Orff monumentális remekművét, a Carmina Burana-t. Ezentúl a nagyszabású koncertet a közönség újra átélheti, és azok számára is megtekinthető lesz, akik akkor lemaradtak az élő zene élményéről, ugyanis a Békés Megyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően a koncertet rögzítették, így a koncert bárki számára ismét feleleveníthető a zenekar most megjelent CD és DVD-jével.

 

Fotó: Fábián István

Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató
Carmina Burana dvd sajtótájékoztató