A Békés Megyei Szimfonikusok ünnepi nyitóhangversenye

Január 22-én a Csabagyöngye Kulturális Központ hivatalos megnyitójának programját a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar díszhangversenye zárta. A koncerten Gál Tamás Liszt-díjas karmester, a zenekar örökös tiszteletbeli művészeti vezetője dirigált, szólistaként pedig Tóth Péter Junior Prima-díjas zongoraművész működött közre. Az együttes magyar zeneszerzők művei közül válogatva készült a rendkívüli eseményre, így Liszt Ferenc két remekművét tűzte műsorra.

 

 

 

Első műsorszámként Tóth Péter fantasztikus zongorajátékában gyönyörködhetett a közönség, aki Liszt: A-dúr zongoraversenyét adta elő a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar kíséretével, majd egy zongoraszóló következett, Liszt: E-dúr legendája.

 

Liszt Ferenc Nr.2., A-dúr zongoraversenyének kompozíciós munkálatai (amibe több átdolgozás is beletartozik) 1839-1861 között folytak. Bemutatója 1857-ben volt Weimarban, ahol Liszt vezényelt, a zongoraszólót tanítványa, Hans von Bronsart játszotta.

 

Az A-dúr zongoraverseny tulajdonképpen hamarabb készült el, mint az Esz-dúr koncert, de mivel azt mutatták be előbb, az kapta az első sorszámot, az A-dúr koncert pedig a másodikat. Liszt 1839-ben kezdte versenyműve komponálását, ebben az évben készültek első vázlatai. Jó szokásához hűen ezt a művét is rendre elővette, átdolgozta (1849, 1853, 1861); így ebből a zongoraversenyből összesen négy változat létezik.

 

Lisztnek ez a versenyműve - sok más kompozíciójához hasonlóan - rejtetten többtételes. Az A-dúr zongoraverseny a hallgató számára egytételes, valójában egyes jellegzetes szakaszai betöltik a hagyományos tételtípusok funkcióját. Ebben a műben a klasszikus rondó elemei élnek tovább, a fő- vagy rondótéma négyszer, négy különféle alakban tér vissza. A ciklikus forma tételei közül a másodszor feltűnő rondótéma előtti rész például a scherzónak, majd maga másodszori rondótéma-szakasz a lassú tételnek, végül a visszatérése a befejező tételnek, a finálénak felel meg.

 

A hangversenyt Liszt: Les Préludes című szimfonikus költeménye zárta.

 

Az "Előjátékok" című szimfonikus költemény a negyvenes évek végén keletkezett, bemutatója 1854-ben zajlott le. Ösztönzője Alphonse de Lamartine "Költői elmélkedések" című műve volt. A programot Liszt az alábbi szavakban fogalmazta meg: "Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első ünnepélyes hangját a halál csendíti meg?" A szimfonikus költemény gondolatmenete ezután felsorakoztatja az emberi élet különféle szakaszait, a szerelem hajnalától a természet felemelő élményén keresztül a harci riadó szilaj mámoráig: megannyi érzelmi tetőpont, megannyi lázas akarat, az élet igenlésének és meghódításának hőskölteménye.
A darabhoz Liszt az előre mutató romantika valamennyi újítását felhasználja, a jellegüket változtató, ám eredendően azonos arculatú témáktól kezdve a dús és fényes hangszerelési és harmóniai effektusokig. Méltán egyike a zeneszerző legnépszerűbb zenekari műveinek.

 

A képek a főpróbán készültek - Martin Gábor