Tóth Péter

1983-ban született Békéscsabán. Zenei tanulmányait tizenegy évesen kezdte a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskolában, Csontos József Attila növendékeként. 2 évvel később, 13 évesen felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára, ahol Nádor György, és Bihary László növendéke lett. 18 évesen folytatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán, majd 2008 nyarán diplomázott Nádor György és Réti Balázs növendékeként. Fellépett többek között Ausztriában, Németországban, Oroszországban, Hollandiában, Japánban, Franciaországban, Dél-Koreában, Amerikában, és természetesen számos alkalommal Magyarországon. Több neves hazai zenekarral volt alkalma föllépni, többek között a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és a MATÁV Szimfonikus Zenekarral. 2006-ban került kiadásra első önálló CD-je Liszt művekkel, amely Németországban lett felvéve, és amely elnyerte a budapesti Liszt-társaság hanglemez-nagydíját. 2004 óta rendszeres fellépője egy németországi zongorakoncert-sorozatnak, amely Münchenben kerül megrendezésre minden évben. 2007. november 25-én a VOSZ Békés megyei elnöksége Tóth Péternek ítélte a Príma Díjat a zenei kategóriában. 2008 ősze óta a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar állandó szólistája. További eredményei: -Wittenbergi Nemzetközi Zongoraverseny, 1.díj(1997) -Bíró Sári Emlékdíj(1998) -Bovino(Olaszország),Nemzetközi Zongoraverseny, 1.díj(1999) -weimari Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, 2, díj, első díjat nem osztottak ki (2000) -budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, 2, díj, első díjat nem osztottak ki (2001)