BÉKÉS MEGYEI SZIMFONIKUS ZENEKAR

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar egy több mint 50 éves múltra visszatekintő együttes, amely számos hazai és külföldi fellépésével vitte hírét régiónk színvonalas zenei életének. A zenekar tagjai a megye településeinek zenetanárai, akik amellett, hogy hivatásnak tekintik az ifjúság zenei nevelését, nem váltak meg az aktív előadóművészi tevékenységtől sem. Közülük többen már évtizedek óta a zenekar szolgálatába állítják mesterségbeli tudásukat, és egyre többen vannak azok a fiatalok is, akik pályakezdőként a megyébe visszatérve fontosnak tartják a zenekar fejlődését, intenzív kultúraközvetítő szerepét.

 

A zenekar nagy figyelmet fordít arra, hogy a térség ifjú tehetséges muzsikusaival közösen mutatkozzon be, így koncertjeiken állandó szólistaként lép fel a békéscsabai Tóth Péter zongoraművész, a 2000-es weimari és a 2001-es budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese.

 

Az évek során hazánk településein kívül számos európai ország, valamint Japán hangversenytermeiben is sikeres előadásokat hallhatott a közönség az együttes tolmácsolásában. A zenekar értékeit nemzetközi hírű karmesterek és szólisták, versenyek rangos díjai, hazai és külföldi vendégszereplések kritikái, a közönség szeretete és odafigyelése ismeri el.  A zenekar fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából 2009-ben DVD-t adott ki professzionális minőségben.

 

A zenekar repertoárja a zeneirodalom széles skáláját öleli fel, amelyben a barokktól a XX. századi zenéig számos versenymű, szimfónia, oratorikus mű, szvit, kamaraegyüttesekre írt darab megtalálható. Több ősbemutató (Hajdú Mihály: Divertimento, Hollós Máté: Suoni solenni, Lendvay Kamilló: Kifejezések, Madarász Iván: Echo, Orbán György: 1. szerenád, Sugár Miklós: Találkozások, Vántus István: Visszaverődések) és magyarországi bemutató (Berlioz: Tristia, Mahler-Berio: Öt korai dal) fűződik az együttes nevéhez.

 

A 2011-es évtől a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fő támogatója Békéscsaba város lett, amely anyagi segítség mellett 2013-tól próbahelyet is biztosít az együttes számára a Csabagyöngye Kulturális Központban. A zenekar szakmai munkáját jelenleg Gál Tamás Liszt-díjas karmester és Uhrin Viktor művészeti vezető irányítják.